KTS Neflim



KTS-t egészen kicsi kora óta körbe veszi a zene, ugyanis zenész család sarja, Ő maga is több mint 10 évig tanult zeneelméletet és játszott különböző hangszereken. Első muzsikáit 14 évesen kezdte publikálni, akkor még KatarsisBlaser néven, majd pár év multán megjelent első szóló lemeze a Project LP már KTS Neflim névvel. Ezt követően közreműködött több szegedi hip-hop lemezen, valamint alapköve volt a szegedi YellowSunset FCF nevezetű hip-hop zenekar megalkotásának is. Időközben „home kiadója” a BrazzAngelz Limited (Ekkor még BrazzAngelzBeatz) is születendőben volt, mely mára egyre bővülő szolgáltatás listájával próbál segíteni a feltörekvő magyar illetve külföldi előadóknak egyaránt. 

KTS Neflim KTS Neflim Reviewed by Teszáry Péter on 16:26 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.